Putyin szembesült az orosz hadiipar egyik legnagyobb problémájával

RockedBuzz
By RockedBuzz 2 Min Read

Szergej Csemezov Rosztyeh-vezér Putyinnak elmondta, nehézséget jelent a képzett munkaerő megtalálása a hadiipar számára.

Átlagos létszámunk 592 000 fő. Sajnos még mindig nincs elég emberünk. Idén sürgősen fel kell töltenünk 23 000 üres álláshelyet, toborozni fogunk – ezek magasan képzett szakemberek, természetesen

– mondta Csemezov.

A vezérigazgató szerint az elmúlt évben 17,2 százalékkal kellett emelni a béreket, mivel a legtöbb gyáruk hétvégén, ünnepnapokon és éjszaka is működik, így a dolgozóknak magasabb fizetést kell adni.

Csemezov szerint a munkaerőhiány ellenére az állami megrendeléseket a tavalyi évben 99,5 százalékosan teljesítették. Megnövelték a termelési volument a „különleges katonai műveletben”, azaz az ukrajnai háborúban használt összes katonai terméktípus esetében.

Putyin arról beszélt,

szükséges, hogy a Rosztyeh felpörgesse a drónok gyártását, mert ezek különösen hatékonynak bizonyultak a harctéren. Szerinte elsősorban a Kub és Lancet drónok gyártásának növelésére van szükség.

Az orosz elnök augusztus 3-án már találkozott ipari vezetőkkel, akkor azt mondta, a béremelkedés a munkaerőhiánynak tudható be.

Címlapkép: Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Csemezovot, a Rosztyeh hadiipari konglomerátum vezérigazgatóját fogadja a Kremlben 2023. augusztus 7-én. MTI Fotó/Gavriil Grigorov

Share This Article
Leave a comment