Megrántották este a dollárt, a forint is megbillent
A várt alatti amerikai inflációs adatra csak rövid időre gyengült a dollár, aztán az esti kereskedésben egyelőre nem világos ok miatt erőre kapott, így az euróval szemben 1,1020-ról 1,0980-jutott. Erre a forintot is megütötték az esti kereskedés során: az euró jegyzései 384 közeléből 385,5-ig ugrottak, a dollár kurzusa 348 közeléből 351-ig emelkedett vissza.



Nem esett végül a dollár az amerikai inflációs adatra, a forint mégis jó erőben zárja a napot
A fél hármas adatközlés utáni nagy csapkodásban kezdetben úgy tűnt, hogy a várt alatti amerikai inflációs adatra esik majd tovább a dollár, de végül lényegében ugyanott maradt az euróval szemben (1,1020 körül), mint az adatközlés előtt járt. Elmaradt tehát a további dolláresés az adatok láttán.

Mindez azonban “nem zavarta” a forintot, amely már az adatközlés előtti órákban letörte a 200 napos mozgóátlagot az euróval szemben, így aztán a nap második felében kitartóan erősebb szinteken ragadt. Kora este 384 körül ingadozik az euróval szemben, a dollár ellenében pedig 348 környékén jár.


384 alatt
Jól alakult a mai nap a forint számára, már 384 alatt a jegyzés az euróval szemben, ma eddig több mint 1,3%-ot erősödött.

Csapkodás a devizapiacokon
A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adatokra kezdetben eséssel reagált a dollár, majd teljesen eltűnt ez, aztán az utóbbi percekben újra gyengülni kezdett a zöldhasú az euróval szemben, így most 1,1020-ról 1,1040-ig emelkedett a kurzus.

Ez a rángatás kihat arra, amit a forint euróval szembeni árfolyamában is látunk: a jegyzések 385 közelében hullámoznak, tehát továbbra is a 200 napos mozgóátlag alatt (385,9-nél húzódik). A dollár/forint jegyzéseknél szintén csapkodás látszik 348-349 körül.


Tépik tovább a forintot, esik a dollár az amerikai inflációs adatra
A vártnál alacsonyabb lett a júliusi amerikai inflációs adat, amely hatására még tovább esett a dollár az euróval szemben 1,1060-ig, ami még inkább kapóra jött a forintnak: hirtelen 385-ről 383,5-ig esett, tehát a 200 napos mozgóátlagot most már meggyőzően letörte lefelé, és technikai alapon ez további forinterősödés felé mutat.


A dollár forint kurzusban még markánsabb elmozdulás történt, hiszen a devizapár mindkét lába nagyot változott: 350,5-ről 347 közelébe bukott a kereskedés, noha reggel még 353 körül is megfordult az árfolyam.

Megtépték a forintot, elesett egy fontos szint
Az elmúlt percekben egy hullámszerű forinterősödés alakult ki konkrét hír/bejelentés nélkül, így az euróval szembeni jegyzések 386-ról 384 közelébe hullottak, majd 385-ig visszaemelkedtek. Mindez azt jelenti, hogy a 386 körül húzódó 200 napos mozgóátlag meggyőzően letört, illetve az alább berajzolt rövid távú emelkedő trendvonal is letört. Mindez azzal párhuzamosan történt, hogy reggel óta a dollár esni kezdett az euróval szemben (1,10 fölé lendült az árfolyam), azaz kitartott az a fontos emelkedő trendvonal, amire tegnap már felhívtuk a figyelmet, és így ezt tényleg megérezte a forint is.


Az EURUSD tehát felfelé tört ki abból a szűkülő háromszögből, amelynek fontosságára tegnap már felhívtuk a figyelmet, és amint írtuk: a technikai elemzés szabályai alapján most nagy mozgás jöhet felfelé. Ehhez persze az is kell, hogy a fél 3-as amerikai inflációs adat is támogassa ezt.

Rákapcsolt
A 386-ot is átvitte a forint és már a 385-öt ostromolja, jelenleg épp 385,4 a jegyzés az euróval szemben, 0,9%-os erősödősben van. A dollárral szemben már 1,4%-os az erősödés, egy dollár már kevesebb mint 350 forintba kerül. A dollár fél százalékot gyengült az euróval szemben. Másfél óra múlva jön az amerikai inflációs adat, az hozhat jókora mozgásokat.

Tovább erősödött a forint délelőtt
Jó napja van a forintnak, tovább erősödött délelőtt az euróval szemben, eddig 386,5-ig jött le az euró/forint jegyzése. 0,6%-os az erősödés az euróval szemben, a dollárral szemben ennél jelentősebb, 1% feletti. A forint árfolyama a dollárrral szemben a 350-et közelíti felülről.


Erősödik a forint, gyengül a dollár
A dollár jelentős gyengülésben van az euróval szemben, átvitte az 1,1-et a jegyzés, tegnaphoz képest 0,3%-os gyengülésben van a mai fontos adatközlés előtt. A dollárgyengülés utat nyit a forint erősödése előtt, az euróval szemben 387 alá erősödött a jegyzés, 0,4%-ot ment eddig a forint. A dollárral szemben jelentősebb, 0,8%-os erősödést látunk, 351 forint 70 fillér egy dollár.

Ma is fontos szint környékén kezdi a napot a forint
Szinte pontosan ugyanott kezdi a napot a forint, ahol tegnap befejezte, 388 forint 70 fillér egy euró. Néhány forintos kilengések eddig is voltak a héten, de lefelé eddig nem tudott eltávolodni a 390-tól a forint, de legalább tartósan átvinni sem tudta azt.

A dollár ma gyengül az euróval szemben, az 1,1-et teszteli a jegyzés, most épp 1,099-nél jár az EURUSD, ez 0,1%-os dollárgyengülést jelent. A gyengülés jót tehet a forintnak, a héten is láttuk ugyanis, hogy a dollárerősödés és az a mögött álló hangulatváltozás milyen könnyen meg tudja mozgatni a forintot.

A dollárral szemben 0,2%-os erősödésben van ma a forint, ami alapvetően a dollár euróval szembeni gyengülése miatt történik. 353 forint 60 fillérbe kerül most egy dollár, az egész hét folyamán néhány egységnyi kilengés volt a dollár-forint jegyzésben.

A mai nap a makroadatok közlése szempontjából a legfontosabb, ma közlik ugyanis az amerikai fogyasztói árindex júliusi alakulását. A Fed kamatpolitikája miatt erre kiemelt figyelmet fordít a piac. Az elemzők arra számítanak, hogy folytatódik a dezinfláció az Egyesült Államokban, ha a várakozásoktól jelentősen eltérő adat érkezik, az heves mozgásokat hozhat akár a forint árfolyamában is.
Címlapkép forrása: Shutterstock