A négy amerikai állampolgárt, akiket korábban a teheráni Evin börtönben tartottak fogva, házi őrizetbe helyeztek – közölte az egyik foglyot képviselő ügyvéd. Az alku részleteiről még folynak a megbeszélések, mivel a pénzeszközök Perzsa-öböl menti országba történő átutalásával kapcsolatban kisebb technikai kérdések merültek fel.
A foglyok között van Sziamak Namazi, akit 2015 októbere óta tartanak fogva a teheráni Evin börtönben, valamint Emad Shargi és Morad Tahbaz, és egy másik amerikai, aki szerette volna megőrizni a névtelenségét. Egy ötödik amerikai állampolgár, aki már házi őrizetben van, szintén az alku része lett volna.
Egy, a tárgyaló felekhez közel álló, neve elhallgatását kérő személy elmondta, hogy Irán sem az Egyesült Államoktól, sem más országtól nem kap közvetlenül semmit az amerikaiak Evin börtönből való szabadon bocsátásáért. A foglyok ideális esetben valamikor szeptemberben térnének vissza az Egyesült Államokba.
Az Egyesült Államok és Irán azonban hónapok óta tárgyalnak, és a folyamat során egy olyan informális megállapodás felé közeledtek, amelynek értelmében Teherán szabadon engedné az amerikaiakat, és talán még a nukleáris programját is hajlandó lenne korlátozni.
Ezek a tárgyalások – amelyeket többek között svájci és ománi közvetítőkön keresztül folytak – egy olyan kezdeti megállapodáshoz vezettek, amely szerint Irán szabadon engedi a foglyokat, míg az USA engedélyezné annak a több mint 6 milliárd dollárnyi befagyasztott pénzeszköznek a felszabadítását, amellyel Dél-Korea tartozik Iránnak olajvásárlásai miatt – írja a Bloomberg. Az informátor szerint Irán ezeket a pénzeket csak humanitárius célokra, például élelmiszerre és gyógyszerekre használhatná fel.
A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője megerősítette, hogy a börtönből kiengedett amerikaiak egészen addig házi őrizetben maradnak, amíg a végeleges szabadon bocsátásukról szóló tárgyalások folyamatban vannak. Az alku sokak szerint mérföldkövet jelent az Egyesült Államok és Irán közötti diplomáciai kapcsolatokban.
Még ha a megállapodás értelmében komoly korlátai is vannak annak, hogy Irán mire költheti a pénzt, Joe Biden számára az Iránnal kötött megállapodások politikai értelemben veszélyt jelenthetnek. A választási évhez közeledve ugyanis a republikánusok és egyes demokraták még egy Iránnal kötendő informális megállapodástól is óva intették az elnököt.
Címlapkép forrása: Soyhan Erim via Getty Images